A gabonafélék már az óvilágban is meghatározó szerepet játszottak. A száraz szemtermés jó tárolhatósága biztonságot nyújtott a táplálékszegény időszakban, kultúrnövénnyé válásuk segítette a civilizáció fejlődését. A ma legismertebb gabona és kásanövények (búza, rozs, árpa, zab, kukorica, rizs) mellett a korábbi századokban még jelentős volt a köles, a tönköly és a hajdina termesztése. Kenyeret elsősorban búzából készítettek, de a nyugati országrészben rozsból, Erdélyben árpából, kukoricából is sütötték. A különböző őrleményekből vízzel vagy tejjel egyszerű prószát, málét főztek vagy főtt és sült tésztákat készítettek. A gabonaféléknek nem csak az élelmezésben, de az állatok takarmányozásában is elsődleges a szerepe és az iparnak is fontos alapanyaga.

A magtár padlásán berendezett kiállításban megismerkedhetünk a gabonafélékkel, a szemtermés minőségét befolyásoló tárolási módokkal, gabonatisztítási lehetőségekkel és a mérés eszközeivel.  A téli raktározás előtt a gabonaszemeket szét kellett választani a törmelékes növényi részektől. A gabona tisztításának ősi módja a szórás, szelelés és a rostálás. A 19. században a szétválasztás könnyítésére eleinte háziiparban, majd gyárilag előállítva szelelőrostákat szerkesztettek. A konkoly magvainak elválasztására, osztályozásra is alkalmas eszközök voltak a dróthengeres és csigatriőrök.

A megtisztított gabonaféléket a nagybirtokokon magtárakban tárolták. Az egyik legszebb műemlék magtár a Georgikon major szérű udvarán áll, amely 1817-től 1825-ig épült. A kukorica tárolására vesszőből font vagy lécből ácsolt górékat építettek. A Georgikon majorban is látható egy középfolyosós kukoricagóré. Kisebb mennyiségű gabona és kásanövények tárolására ácsolt hombárt, különböző szalmából vagy vesszőből font edényeket készítettek. A szemestermények tárolására, mérésére és szállítására erős kenderszövetből a háziipar zsákokat állított elő.

A kitisztított gabonát eleinte űrmértékkel, pozsonyi mérővel vagy vékával mérték, később használták csak a tömegmértékeket. A nagybirtokon hatalmas, függesztett mérlegek szolgáltak tömegmérésre. A kézi mérlegek később terjedtek el, ezeken fontra mértek. A mázsáló mérlegeket a gépi cséplés elterjedése után alkalmazták.